Murcia részben online, a Kanári-szigetek teszteléssel kezdi a tanévet
Írta: Radio Brand - 2020.09.14.
Lemondott a személyes tanévkezdésről több murciai település. Lorca, Lorquí és Totana iskolái csatlakoztak az elszigetelt Jumillához és Archivelhez és online kezdték meg a tanítást a covid-fertőzöttek magas száma miatt. Közben folytatják az oxfordi vakcina klinikai tesztjeit, melyből Spanyolország 3 millió darabot vár decemberre. A rendőröknek feltűnően sok munkájuk akadt hétvégén: Madridban egy kormányellenes tüntetést kellett biztosítaniuk, Sevillában egy 300 fős utcai bulit oszlattak fel és három kiskorú lányt kellett keresniük, akikkel rasszista megnyilvánulásaik miatt tele volt a közösségi média.
Nem lesz személyes tanítás három murciai településen. Lorca, Lorquí és Totana diákjai ezen a héten mentek volna először iskolába, de továbbra is túl magas a naponta regisztrált betegek száma. Mindhárom városban online kezdődött el végül a 2020-2021-es tanév. Két másik murciai település, Jumilla és Archivel már korábban bejelentette, hogy nem lesz személyes oktatás, az ott élők ráadásul karanténba is kerültek. Tovább halasztják a személyes iskolakezdést az északi Asztúriában is. Az elnök szerint ugyanis nem lehet garantálni a gyerekek biztonságát a tantermekben. Murcia többi régiójában, illet Katalóniában gond nélkül kezdődött el hétfőn a személyes tanítás. A Kanári-szigeteken kedden nyitnak az iskolák, ott a kormány úgy döntött, hogy a legfertőzöttebb régiókban rendszeresen teszteli a tanárokat és a tanulókat is.
Fotó: 20 minutos
Kiürítettek egy vendéglátóhelyet a madridi rendőrök hétvégén. A Gran Vía közelében található bár egyrészt megszegte a nyitvatartási időre vonatkozó szabályt, másrészt pedig a rendőrök megérkezésekor 42 vendég ült bent maszk és távolságtartás nélkül. A rendőrség vasárnap hajnali 3-kor ürítette ki a helyet lakossági bejelentés után. Hasonló akció történt Sevillában is, ahol 300 emberből álló tömeget oszlattak fel a rendőrök a Las Candelarias nevű piac környékén, mert egy helyre tömörülve, távolságtartás nélkül italoztak, miközben az utcai összejövetelek és az alkoholfogyasztás is tilos a koronavírus-járvány miatt.
Fotó: Europa Press
Az alicantei Pegoban is feloszlattak egy 100 fős fiesztát, szintén lakossági bejelentés után. A résztvevők különböző provinciákból gyűltek össze, mindannyian bírságra számíthatnak.
Folytatják az oxfordi vakcina klinikai tesztjeit. Ez az az oltóanyag, amiből Spanyolország is rendelt 30 millió adagot és amiből 3 milliót decemberre várnak. Azért állították le a tesztelést, mert az egyik tesztalany megbetegedett és ki kellett vizsgálniuk, hogy mi történt vele. A Gyógyszerügyi Hatóság hétvégén bejelentette, hogy a teszt biztonságos, szabadon lehet folytatni. Hogy mi történt a tesztalannyal, arról nenm adtak információt. Az oxfordi vakcinát világszerte a legfeljettebbnek tartják és a mostani engedéllyel a klinikai vizsgálatok az utolsó szakaszba lépnek. Ezután már csak az engedélyt kell megkapnia az illetékes hatóságoktól a forgalomba helyezésre.
Fotó: El Confidencial
Tüntettek Madridban a kormány ellen. Körülbelül 3 ezer embert gyűlt össze szombaton a Puerta del Sol-on, majd mentek tovább a Plaza Cibelesen keresztül a Plaza de Colónig. A kormány engedélyezte a demonstrációt, melynek résztvevői Pedro Sánchez miniszterelnök és kormányának lemondását követelték, mert nem értenek egyet azzal, ahogyan a koronavírus-járványt kezelik. Rendbontás nem volt, minden tüntető betartotta a szabályokat.
� #EnDirecto | Comienza en Madrid la manifestación de la ‘Plataforma Pedro Sánchez Dimisión’ https://t.co/GNPEvrYnS6 pic.twitter.com/Uf2QmWuaQ0
— NIUS (@NiusDiario) September 12, 2020
Rasszizmus miatt tartóztattak le két kiskorút Madridban. Körbejárta a közösségi oldalakat az a videó, amin három fiatal lány egy dél-amerikai párt sérteget, fenyeget, sőt az egyikük le is köpte őket. A pár mellett ülő nő vette fel a videót, egy szintén a metrón utazó másik hölgy közben csillapítani próbálta őket. Szombatra beazonosítottak két lányt, az egyik 15, a másik 16 éves. Nem volt nehéz, mivel a Facebook a metrón készült videó miatt már tele volt mindkettejük profiljával.
Agresión racista a ecuatorianos en el Metro de Madrid. Jóvenes españolas escupen e insultan a una pareja de compatriotas, mientras otra mujer graba todo el hecho para denunciarlo. La Embajada de Ecuador ha rechazado el acto de xenofobia. #España pic.twitter.com/EKx7X1cDgZ
— LaHistoria (@lahistoriaec) September 12, 2020
A harmadik lányt egyelőre nem tartóztatták le, a másik kettőt viszont igen, gyűlöletkeltés miatt. Ügyüket most a fiatalkorúak ügyészsége vizsgálja.