Radio Brand

összeköt minket

Most szól

Cím

Előadó

Műsor adásban

80-asok 8-kor

08:34 08:57

Műsor adásban

80-asok 8-kor

08:34 08:57

Background

Tüntettek Svájcban a korlátozások ellen / Elfogták a capitoliumi támadás elkövetőjét

Írta: - 2021.04.04.

sva_jc-scaled.jpeg

Fotó: SzegedMa

Repültek a Molotov-koktélok Svájcban, miután fiatal tüntetők nekirontottak a rendőröknek, enyhítést követelve. Megvan, ki követte el a pénteki capitoliumi merényletet. Hétfőn enyhítenek a járványügyi korlátozásokon Szerbiában, mivel javulni látszanak az adatok. Ezzel szemben a britek nem engednek „a negyvennyolcból”. Ott ugyanis a javuló ráta ellenére sem lazítanak. Az amerikaiak pedig már teszt és karantén nélkül is utazhatnak, ám egyelőre csak az országon belül.


Molotov-koktélos tüntetés volt Svájcban. Kirakatok törtek be, miközben a rendőrök könnygázzal és gumilövedékkel próbálták oszlatni a járványügyi intézkedések ellen tiltakozó tömeget. A Tagblett szerint mintegy ezer demonstráló vonult utcára a 75 ezer lakosú Sankt Gallenben. A javarészt fiatalokból álló tömeg békésen kezdett demonstrálni, többek szerint csak azért vonultak utcára, hogy végre történjen valami. Később néhány ittas fiatal kötekedni kezdett a rendőrökkel, ekkor szabadultak el az indulatok. Köveket dobáltak, kirakatokat törtek be, ezen felül Molotov-koktélokat vetettek a rendőrség emberei felé.

Beszámolók szerint este kilenc óra után a rendőröknek önvédelemből be kellett vetniük a gumilövedékeket, hogy megfékezzék a feldühödött tömeget. A svájci kormány két héttel ezelőtt úgy döntött, hogy mégsem enyhít a korlátozásokon, ugyanis rengeteg a covid-fertőzött az országban.

image.jpg

Fotó: HVG

Elfogták a capitoliumi támadás elkövetőjét. A helyi rendőrség szerint a pénteki támadást eddig nem minősítették terrorcselekménynek. A CNN viszont arról ír, hogy a 25 éves férfi közösségi platformokon az Iszlám Nemzet nevű szélsőséges, afro-amerikaiakat csábító szervezettel állt kapcsolatban. Ezt viszont a hatóságok még vizsgálják, ugyanis az elkövető eddig még nem került a rendőrség látókörébe. A CNN úgy tudja, hogy a férfi elvesztette munkáját, ezért spirituális útmutatást kért az Instagramon. A lap szerint a merénylő mentális problémákkal is küzdött.

Előzmények:

– A tettes pénteken belehajtott egy, a Capitoliumnál felállított barikádba. Ennek következtében egy rendőr életét vesztette, egy másik pedig megsérült. A támadó késsel a kezében szállt ki az autóból, és – meg nem erősített hírek szerint – az egyik rendőrt meg is szórta. Ez után lelőtték a gaztevőt.

– A Capitolium eleve többszörös rendőri védelem alatt áll a januári, Donald Trumpot pártoló tüntetők betörése után. 

– Joe Biden elnök és felesége részvétét fejezte ki az elhunyt rendőr családjának. 

1617392690-yjqi5b1xl_md.jpg

Fotó: InfoStart

Jön az enyhítés Szerbiában. Hétfőn újra kinyithatnak az éttermek és kávézók kerthelyiségei. A válságstáb pénteki ülése után közölték azt is, hogy az üzletek este 10 óráig tarthatnak nyitva. A nagy bevásárlóközpontok ismételt nyitásáról a jövő héten döntenek majd.

Nagy-Britanniában is javulás várható, mivel ott is visszaszorulóban van a koronavírus. A brit kormány tudományos testülete kidolgozott egy úgynevezett “R becslési sávot”, amely stagnálást, valamint kis mértékű csökkenést mutat a covid-fertőzöttek tekintetében. A brit egészségügyi minisztérium közölte, hogy pénteken 52-en, az elmúlt héten pedig 302-en haltak meg a koronavírus-fertőzés okozta szövődményekben.

Jól állnak a britek az oltással. Már a felnőttek 60%-át beoltották az első adaggal, a lakosság 10%-a pedig már a második injekciót is magáénak tudhatja. Ennek ellenére a brit miniszterelnök, Boris Johnson arra kérte a beoltottakat, hogy még ők se tartsanak összejöveteleket. Az érvényes szabályok ugyanis azt mondják ki, hogy szabadtéren is csak hat fő tartózkodhat együtt. Szakemberek a korlátozások enyhítésére számítanak, mivel a fertőzöttek száma a legrosszabb esetben is csak stagnálni fog.
l_200319_uk-airport-efe-andyrain.jpg

Fotó: Hosteltur

Az amerikaiak karantén és teszt nélkül utazhatnak, ha már megkapták az oltást. Egyelőre természetesen még csak az országon belül, de ez is előrehaladásnak számít. Az amerikai járványügyi központ a napokban változtatta meg a szabályokat: akik már megkapták az oltást, vagyis immunitással rendelkeznek, szabadon utazhatnak az USA-ban. Ennek ellenére a járványügyi központ igazgatója, Rochelle Walensky óvatosságra kérte az embereket. Továbbra is nagyon fontos az óvintézkedések betartása, vagyis a maszkhordás, a kézmosás és a távolságtartás.

Az elnök is megszólalt az ügyben. Joe Biden arra kérte a polgárokat, hogy ne adják fel azt, amiért keményen megküzdöttek. Az államfő kiemelte: újra nő a fertőzöttek és a halottak száma több államban is, ezért kiemelten fontos a szabályok megtartása.